Hajdúnánás Város logó
Köszöntjük Emma nevű látogatóinkat!
2024. április 19.
Hírek >> Aktuális hírek
Archívum



Szeptember 30-án reggel 8.00 órakor nyílik a LEADER

 

Összefoglaló

 

 

  Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelye, azaz Leader fejezete kapcsán a HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Leader Helyi Akciócsoporthoz a Hajdúböszörményi és a Hajdúszoboszló Kistérségből benyújtott projektjavaslatok feldolgozásra és elbírálásra kerültek.
   A Helyi Bíráló Bizottság feladata a projektötletek esetében elsősorban a LEADER HACS által kidolgozott Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához, és a korábban megfogalmazott LEADER kritériumrendszerhez való illeszkedés vizsgálata volt.
   A HBB a projekt javaslatok értékelése során a LEADER pályázati felhívás keretében előre meghirdetett LEADER kritériumoknak való megfelelésről hozott döntést. Minimum feltétele volt minden célterületre benyújtott projekt javaslatnak/pályázatnak 4 kritériumnak megfelelni, melyek összességében a visszatükrözik az uniós alapelveket.
   A HBB által kiadott döntést és annak indoklását tartalmazó okirat az ügyfél által benyújtandó LEADER pályázat nem hiánypótoltatható kötelező melléklete, amelynek csatolásáért az ügyfél a felelős a pályázatok elektronikus beadása során 2011. szeptember 30. és október 31. között.

A HAVER HACS-hoz összesen 71 db Projekt Adatlap érkezett be, 30 db postai úton, míg 41 db személyesen került beadásra.

A megnyitott hét célterület esetében az alábbiak szerint alakult a pályázói érdeklődés:


Tovább





Tisztelt Hölgyem/Uram!

 Civil szervezetünk, a Habitat for Humanity Magyarország célja, hogy minden ember számára elérhető legyen a tisztességes és fenntartható otthon.

 Több már futó projektünk mellett idén egy új programot indítottunk, melynek keretében alacsony jövedelemmel rendelkező magánszemélyeknek/családoknak nyújtunk lakásbővítéshez, felújításhoz 200.000-750.000 forintos kölcsönt, az idei évben Békés, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyékben.  A kölcsön feltételei lényegesen kedvezőbbek a pénzügyi piacon megszokottaknál, a részletekről a csatolt információs anyagban olvashatnak.

 Kérjük, hogy az információt továbbítsák minden olyan személy felé, akiknek ez segítséget jelenthet aktuális problémáik megoldásában. Ha további kérdéseik merülnek fel akár Önöknek, akár az érdeklődőknek, akkor kérjük, hogy hívják ingyenesen hívható információs vonalunkat a 06-80-205-021-as számon.

 Üdvözlettel,

 a Habitat for Humanity Magyarország csapata

Információs anyag



Megjelent a LEADER pályázati felhívás

Az ÚMVP Irányító Hatósága a 76/2011. (VII.29.) VM rendelet alapján meghirdette a LEADER-térségek pályázati felhívásait.

 A rendelet alapján meghirdetésre kerülő LEADER pályázati felhívás keretében a pályázatokat 2011. szeptember 30. és október 31. között elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül az MVH honlapján közzétett, valamint a területileg illetékes LEADER HACS által rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani.

A pályázat részleteit a http://umvp.eu/, és a http://haverkft.hu honlapon, a Leader aktuális pályázati dokumentum alatt találhatja.


Tovább






Nagyobb biztonság a pénztárakban a hamis
bankjegyek ellen
− most támogatott áron!

Az egyszerű UV-A-lámpák korszaka lejárt − itt az UV-A/C-készülék vásárlási pályázat kiskereskedőknek!

A Magyar Nemzeti Bank  anyagilag is támogatja, hogy a kiskereskedők megbízhatóbb bank-jegyellenőrzést lehetővé tevő, modern UV-A/C-készüléket vásároljanak.

A felhívás letöltése



Újabb nyertes pályázatok a Hajdúböszörményi és a Hajdúszoboszlói kistérségekben

  Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidékfejlesztési jogcímeinek támogatási határozatai alapján újabb tizenkilenc pályázót köszönthetünk a nyertesek között.

  A támogatási határozatok jogerőre emelkedése után a kedvezményezetteket megkezdhetik fejlesztéseiket, melyek eddig is a sokoldalúságról tanúskodtak.

  Így van ez jelenleg is, hiszen a HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Leader Helyi Akciócsoporthoz tartozó két kistérség minden településén aktívan figyelték az ügyfelek a pályázati lehetőségeket.

  A falumegújítás és fejlesztés, a vidéki örökség megőrzése, valamint a mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcímekre adtak be összesen 31 támogatási kérelmet, melyekből 19 lett nyertes.


Tovább





Sajtótájékoztató Hajdúnánáson

  Május 6-án sajtótájékoztatón jelentette be Szólláth Tibor polgármester, hogy a könnyűipari területen országszerte 4.500 főt foglalkoztató, budapesti székhelyű Kézmű Nonprofit Kft. új telephelyet hoz létre Hajdúnánáson, jelentős számú munkahelyet teremtve ezzel a magas munkanélküliségi mutatókkal rendelkező városunkban.

  A jelenlévőket Dr. Rezsőfi István a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója, valamint Szatmáry László a Kézmű Nonprofit Kft. termelési igazgatója tájékoztatta a részletekről.

  A cég első lépésben női konfekció készítésében 200-250 fő foglalkoztatását tervezi a hajdúnánási telephelyen, azonban a későbbiek során 400-500 fő foglalkoztatása is megvalósulhat.


Tovább





Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról

 

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye alapján 2011 februárjában a nyilvánosság bevonásával megkezdődött a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálata. A cél a helyi fejlesztési igények ismételt felmérése, összegyűjtése, és a világban, hazánkban zajló gazdasági folyamatokhoz való illeszkedés biztosítása. A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia tartalmazza a térség jövőképét, a főbb célkitűzéseket, a jelenlegi helyzet elemzését, valamint a térség fejlesztésére irányuló intézkedéséket, célterületeket és az azokhoz rendelhető pénzügyi forrást, amely alapján várhatóak 2011-ben a térségi LEADER pályázati kiírások.


Tovább





Szólláth Tibor polgármester az Országgyűlés április 26-i ülésnapján interpellációt intézett Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez a Hajdúnánásról az M35-ös útra felvezető 3323-as (balmazújvárosi) út felújításával kapcsolatban.


1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     
11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     
21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     
31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     
41     42     43     44     45     46     47     48     49     50     
51     52     53     54     55     56     57     58     59     60     
61     62     63     64     65     66     67     68     69     70     
71     72     73     74     75     76     77     78     79     80     
81     82     83     84