Hajdúnánás Város logó
Köszöntjük Emma nevű látogatóinkat!
2024. április 19.
Hírek >> Aktuális hírek
Archívum



Hősök nyomában

Idén már 17. alkalommal szervezte meg a Magyar Honvédség és a Magyar Tartalékosok Szövetsége a Doni Hősök Emléktúrát, amellyel a II. Magyar Hadsereg 1943 januárjában a Don-kanyarban bekövetkezett tragédiájára emlékeznek. A túra Hajdú Menetszázada állományát katonai középiskolások, hivatásos katonák, katonai hagyományőrzők alkották, akik január 26-án indultak Debrecenből és Hajdúhadház, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog érintésével, ködben, hóban, fagyban, 60 kilométer megtétele után 28-án érkeztek a végállomásra, Hajdúnánásra.

A Hajdú-Bihar megyei rendezvény január 25-én kezdődött Debrecenben, ünnepélyes búcsúztatóval.


Tovább











Sikerek és nehézségek: Milyen évet zárt a Tedej Zrt. 2016-ban?

A Tedej Zrt. és cégcsoportjai Hajdúnánás és a környék legnagyobb munkáltatója, tevékenységük sok család megélhetését biztosítja; közel sem mindegy, hogyan alakulnak a gazdasági mutatók, nyereséges tud-e maradni a cég. Az elmúlt esztendő egyfajta gyorsmérlegének megvonására kértük Bódi László vezérigazgató urat.


Tovább





Változások a kábeltelevíziónál

Január első napjaiban többeket meglepetésként ért, s talán bosszankodtak is, hogy csak néhány csatorna volt fogható a televízió készülékükön.

Bizonyára és remélhetőleg mihamarabb kiderült, hogy változások történtek a Nánáskábel Szolgáltató Kft.-nél, melyről tavaly egy körlevélben tájékoztattak bennünket.


Tovább





Kémények ellenőrzése: Tisztelt Lakosság!

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ által adott tájékoztatás alapján a szerv munkatársai – a kéményseprőipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben és a kéményseprőipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (VI. 9.) BM rendeletben meghatározott közfeladat elvégzése érdekében –2017. január 2 – 2017. november 30. között, a Hajdúnánás területén lévő ingatlanokon tűzbiztonsági szempontból ellenőrző vizsgálatot végeznek, amely kiterjed az ingatlanhoz tartozó tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény (kémények), tartalékkémény, továbbá a bekötő- és összekötő elemek, valamint ezek tartozékainak átvizsgálására, szükség szerinti tisztítására.


Tovább





Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napját már közel három évtizede, 1989 óta ünnepeljük országszerte és határainkon túl is január 22-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását Kölcsey Ferenc.
Mint ismeretes a Himnusz előtt is létezett magyar népünknek összetartó, kollektív imádsága, általában vallási felekezetenként más és más.


Tovább







Városi kitüntető díjasok 2016.

Hajdúnánás város díszpolgára

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Hajdúnánás város szülötteként életművével országos elismerést szerzett, és a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén kiemelkedő művészeti értékek létrehozásának elismeréseként Hajdúnánás Város Díszpolgára Címet adományozott Csuja Imre részére.


Tovább




1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     
11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     
21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     
31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     
41     42     43     44     45     46     47     48     49     50     
51     52     53     54     55     56     57     58     59     60     
61     62     63     64     65     66     67     68     69     70     
71     72     73     74     75     76     77     78     79     80     
81     82     83     84